Az időnk általában csak korlátozottan áll rendelkezésünkre, így valóban érdemes kiválogatni azokat a dolgokat, amikre szánunk belőle. Jóllehet ezt az időszűkösséget mindegyik korosztály többnyire megtapasztalja, mégis talán leginkább a fiatalabb korosztály érzi azt, hogy nem sok időt szánna elméleti fejtegetésekre, csendes elmélkedésre, hiszen az aktuális helyzet nem várat magára, s éppen abból nem szívesen maradna ki. (pl. FOMO).
Egyébként is, ez a Jézus dolog olyan távoli időben is, térben is, meg témájában is, hogy nem érdemes sokat törődni vele; az életre most és itt (és a jövőben) nincs gyakorlati hatással.
De valóban így lenne?
Az életünk hasonlítható akár egy vonatutazáshoz is...
Az életünk hasonlítható akár egy vonatutazáshoz is. Ahol lehetnek 1. és 2. osztályú kocsik, hálóvagonok és még büfékocsi is. Lehet légkondicionált, koszos, gyors vagy lassú. Azonban mégis csak tart valahova; lesz egy végállomása. Erre a vonatra senki nem önszántából száll fel: a szüleink raktak fel rá azzal, hogy megfogantunk, megszülettünk. Maga az utazás azonban olyan természetes, hogy jobban elfoglal bennünket az, hogy hogyan, milyen minőségi módon utazunk. Ritkán vetődik fel az a kérdés, hogy vajon hova is tartunk. S ha ugyan a kérdés fel-felbukkan néha, a megnyugtató válasz híján visszatérünk ismét az utazási komfort kérdéséhez.
Nos, ez a Jézus dolog éppen ezt az utóbbi kérdést feszegeti.
Hova megyek; vajon mi vár a végállomáson?
Esetleg lehet vágányt váltani? Ha lehet, akkor hogyan?
És egyébként, valóban az van a végén, amit mondanak; vagy csak valamiért hasznot akarnak húzni belőlem?
Vajon van olyan igazság, amiben biztos lehetek?
Maga Jézus jelentette ki: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, bőséges életük.”
Ha az utazás komfortjánál is jobban érdekel az, hogy hova tartasz, akkor ez a Jézus dolog nagyon aktuális lehet, és nem felesleges időtöltés.
– írta: József, lelkész –