Valóban sokszor van úgy, hogy amikor valaki egy igazságtalan vagy értelmetlen szenvedéssel találkozik, akkor felmerül benne a kérdés: ha ugyan van Isten, akkor az látja-e ezt? Ha pedig látja, akkor miért nem lép közbe? Vagy nem is igazságos? Vagy csak nincs hozzá ereje? Ha pedig nem tesz igazságot, akkor ugyan miért higgyek benne?…
A végtelen Istenből csak véges dolgokat tudunk felfogni, hiszen mi emberek szűkre szabott korlátokkal rendelkezünk. Amit viszont meg tudunk Istenből ismerni gyakorlatilag két forrásból táplálkozik: abból, amit a teremtett világból megértünk és kikövetkeztetünk, illetve abból, amit kijelentett, elmondott önmagáról. Ennek a kijelentésnek hiteles forrása a Biblia; ebben jelentette ki Isten önmagát az emberiségnek.
A Földön a szenvedés annak a következménye, hogy az ember fellázadt Isten ellen. Azóta azt is lehet látni, hogy amint az emberiségben a bűn (Istentő való elfordultság) növekszik, azzal párhuzamosan növekszik a társadalmi egyenlőtlenség, igazságtalanság és a szenvedés is. Szoktak lenni olyan lokális vagy akár globális krízisek, amelyek ugyan ez a folyamatot megakasztják, sőt helyenként vissza is fordítják egy ideig, azonban hosszabb távon látható, hogy az ember(iség) a szabad döntése okán kiszorítja Istent a hétköznapi életéből. Mindezek mellett azonban az Isten által adott örök törvényszerűségek igazak maradnak, és működnek is. Így kap teret az a sok igazságtalanság és szenvedés is, amelyet láthatunk. Minderre van Istennek megoldása a kegyelméből, melyet az ember szintén szabad akaratából, hit által tud elfogadni.
Amennyiben – látva a szenvedést – kérdéseket teszünk fel az Isten igazságossága, jósága vagy éppen mindenhatósága tekintetében, érdemes azt is megkérdeznünk, hogy vajon ne inkább az ember oldalán keressük a felelősséget mintsem az Istenén?
– írta: József, lelkész –