A mai rohanó világban nagyon jó időbeosztásra van szükség ahhoz, hogy össze ne roppanjunk a hétköznapok nyomása alatt. Ahhoz, hogy boldogulni tudjunk fedezni kell az anyagi szükségleteket. Az anyagi források beszerzése az időnk jelentős részét befolyásolja. Ezenkívül a család és a társadalom felé is vannak kötelezettségeink, amik ugyanolyan fontosak. Ezeket sem lehet elhanyagolni. Nem utolsó sorban pihenésre is szükség van és egyre inkább tudatosul bennünk az, hogy az erre szánt időből nem érdemes sokat lecsippenteni, mert rámehet az egészségünk.

   Az idő megfelelő beosztása komoly kihívást jelent, ezért alaposan meg kell fontolni, hogy melyek azok a dolgok, amelyek nagyon fontosak, illetve melyek azok, amik a fontossági listánk végére kerülhetnek. Ezenkívül arra is számítani kell, hogy nagyon sokszor csak úgy közbejön még valami.

   Ebben a pörgésben kevés idő marad arra, hogy ellazuljunk és kikapcsolódjunk, hogy azt tegyük, amit igazán szeretnénk. Ezek a dolgok szoktak általában a lista legvégére kerülni.

   Úgy gondoljuk, hogy mindennek a csúcsa, mikor ebben a kimerítő harcban odajön valaki és azt mondja:

„Figyelj, van egy fontos dolog, amivel foglalkoznod kellene! Gondolj Jézusra!”

   Ilyenkor nagyon sok ember kirobban:

„Foglalkozz te csak, akivel akarsz. Így sem jut mindenre idő. Majd, ha nyugdíjas leszek. Foglalkozzon az, akinek van rá ideje.”

   Ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódnak meg az emberben és ez valamilyen szinten normális. Nem szeretnéd, ha a bonyolult életedet valami még bonyolultabbá tenné, igazán nincs szükség még egy plusz feladatra.

Ha visszaforgathatnánk az időt...

   Nagyon sok ember későn veszi észre, hogy vannak olyan dolgok az életben, amikre érdemes lett volna több időt szánni. Néhányan amiatt bánkódnak, hogy nem fordítottak elég időt a tanulásra, mert az egész életük másképp alakulhatott volna. Mások későn döbbennek rá, hogy az egészségükkel többet kellett volna foglalkozni, vagy talán korábban kellett volna fogorvoshoz menni. Sok szülő későn veszi észre, hogy nem töltött elég időt a gyermekeivel.

   Jézus gondolata nem lehetséges, hogy sokszor ebbe a kategóriába kerül, hogy későn vesszük észre, hogy több időt kellett volna szánni Rá?

Bizonyára a te életedben is tapasztaltál már olyan dolgokat, amikre úgy gondolsz, hogy ha visszapörgethetnéd az időt másképpen alakítanád a fontossági sorrendet.

   Ebben a néhány gondolatban, csupán arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy Jézus személye nem hanyagolható! Ő nem követelésekkel jött, hanem segítséget nyújtott. Engedte, hogy megöljék, hogy keresztre feszítsék és mindezt azért, mert szeretett. Bármennyire is furán hangzik, de Ő adni szeretne neked, mert tudja, hogy nehezen boldogulsz egyedül ebben az életben.

   Kevés olyan dolog van, amiről biztosan tudjuk, hogy meg fog történni, de a halálról igen! Az élet is nehéz, de hát még a halál! Mi lesz veled, ha véget ér pályafutásod ezen a földön? Felkészültél-e arra, hogy egy napon ezzel is számolnod kell? Ezzel a kérdéssel is foglalkozni kellene, nem? Főleg, hogy senki sem tudja mikor ér véget az élete.

   Jézus az a személy, aki ígéretet tett, hogy ha valaki hisz Benne, hisz az Ő beszédének és engedelmeskedik Neki, annak örök életet ad! Igaza van? Világszerte milliók állítják, hogy igen!

   Tudom, hogy kevés időd van, zsúfolt az életed és nagyon sok dolog van, amire időt kell szánnod. Mégis érdemes elgondolkozni és időt szánni Jézusra, mert nagyon sok meglepő, de kulcsfontosságú kérdésre választ kaphatsz. A jó döntésekre mindig érdemes időt szakítani!

   Keress, kutass, nézz utána a hiteles forrásoknak Jézussal kapcsolatosan! Amennyiben ismersz olyan személyeket, akikről úgy látod, hogy hitelesen élik meg a Jézusban való hitüket, kérdezd meg őket erről.

   Ha kérdéseid inkább az online felületen fejeznéd ki írhatsz nekünk is bátran és megpróbálunk őszintén válaszolni.

   Talán mégis érdekes lehet ez a téma: Jézus! Nem egy vallás, hanem egy személy! Járj utána!

– írta: Csaba, vállalkozó –