A kérdésben benne van egy igény: úgy vélem/érzem szükséges valamelyik, de melyik legyen?
Kezdjük messzebbről: 2020 év elején egy vírus gyökeresen megváltoztatta az életünket és nem volt ellene gyógyszer. Mennyire más lett volna a helyzet, ha van egy gyógyszer és ez a gyógyszer 100%-os gyógyulási eredményt produkál mellékhatások nélkül, mindenki számára elérhetően. De figyelem: ez önmagában még mind kevés, ha fertőzött vagyok, de nem használom.
A Jézusban való hit 100%-os hatással működik. Ha ezt tudom, miért keressek mást? Általában mi, emberek nem szeretjük, ha más mondja meg mit és hogyan csináljak, mi a választást szeretjük. Nincs is ezzel különösebb baj, de egy halálos betegség esetében…laikusként én választom ki a gyógyszert, amelyik tetszik? Feltételezem nem, inkább felkeresem a legjobb hírű specialistát és betartom utasításait. (Csak megjegyzem: itt más mondja mit és hogyan tegyek vagy mit nem tehetek.)
Jézus megismerhető
Jézusról tudjuk, hogy abszolút biztosan (mellékhatásoktól mentesen) meg tud szabadítani attól a halálos problémánktól, amit bűnnek is szoktunk nevezni. Halálos alatt nem a fizikai élet befejezésére gondolunk, hanem az Istentől véglegesen elszakított állapotra. A bűn fogalma alatt pedig a Szent Isten értékrendjének nem megfelelő gondolatokat, érzéseket, tetteket értjük. Kijelenthető, hogy ezen értékrend szerint életünk egy vagy több területén hiányosságunk van, tehát halálos helyzetben vagyunk. De nem reménytelen helyzetben! Jézus megismerhető!
Megengedhetem én ezt magamnak? Ha az élethelyzet alapján vizsgálom a kérdést: igen, mert nincs olyan élethelyzet, ami Jézus számára túl nehéz vagy visszataszító lenne és ezért nem foglalkozna vele. Mibe kerül ez nekem, egyáltalán megfizethető vagy meg kell szolgálni érte? Az, hogy a bűn ne legyen halálos számomra – döbbenetesen drága, sőt, az általánosan ismert módon megfizethetetlen – de nem nekem kell kifizetni az árat. Ez jó hír! Jézus Maga fizette ki az árat a golgotai kereszten.
Miért pont velem tenne ilyet? Mert szeret! Akkor is, ha tudom vagy érzem, nem szolgáltam rá? Elárulom, mindannyian így vagyunk ezzel – de ettől függetlenül vagy ezzel együtt – Jézus szeret. Mindenkinek kínálja a lehetőséget a halálos bűntől való megszabadulásra. Mindenkinek!
Jézusról tudom: 100%-os biztonsággal (teljesen, hiányosság nélkül) megment a bűn halálos fogságából, Nála a halál helyett az élet vár, nem vagyok reménytelen eset akármiben is vagyok, nem nekem kell megdolgoznom (fizetnem) érte. Ő teremti meg a lehetőséget arra is, hogy földi életem befejezése után Vele azonos helyre kerüljek, más szóval a mennybe jussak.
Jézus eddig bemutatott néhány tulajdonsága – szerintem – bőségesen elég annak felismeréséhez, Jézust érdemes megismerni, Ő a legjobb választás.
Ha van egy nagyon értékes festményem (ez ugye azt jelenti, csak egy darab van belőle), akkor milyen döntés lenne az részemről, ha a másolatait keresem? Elárulom, ha enyém az eredeti, a legjobb másolat sem hoz lázba.
Jézus megismerhető. Miért keresnék akkor mást? Érdemes másra energiát fordítani, ha a legjobb (az eredeti) van előttem?
A vallások egy bizonyos módon megpróbálják kielégíteni az ember azon szükségét, hogy Istent megismerje. A kérdés nem az, nekem mi tetszik, hanem az, mi ad halál helyett életet. A válasz: Jézus! Ő megismerhető és Róla tudjuk, biztosan életet ad! Én Őt választottam! Ma még választható…
– írta: Gyula, épületgépész mérnök –