Jó kérdés, vajon mit lehet erre válaszolni? Elmondhatjuk a hitbéli meggyőződésünket és tapasztalatainkat, alátámasztva alapvető keresztény tanításokkal, amik Istenről, a Bibliáról és Jézus Krisztusról szólnak. Igyekezhetünk mindezt olyan meggyőzően tenni, ahogy csak tőlünk telik. De ezek vajon elegendő bizonyítékként szolgának-e egy ateista vagy agnosztikus ember számára, akik nem hisznek egy végső abszolút igazságban? Azt hiszem rossz nyomon járunk, ha azt gondoljuk, hogy nekünk kell bebizonyítani Isten létezését. Ez csak győzködésnek vagy valamiféle megtérítésnek tűnhet egy a hit területén járatlan embernek.
Istennek nincs szüksége védőügyvédekre
Istennek nincs szüksége védőügyvédekre, ugyanis voltak, és vannak is olyan szemtanúk, akik bizonyító erejű módon képesek tanúskodni Isten létezéséről. Egyik ilyen szemtanú maga a teremtett világ. Ezt szokták Isten önmagáról adott általános kijelentésének is mondani. Ha kicsit belegondolunk, a tudósok és filozófusok vajon nem ezt a szemtanút faggatják már évezredek óta létezésünk okát és célját kutatva? Hiába az észt veszejtően fejlődő technika és tudomány, még mindig új információk és ezzel együtt új kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban. Egyre inkább elfogadott az a nézet, hogy bármiképpen is jött létre az univerzum és benne az élet, tervszerűen végbemenő folyamatokról van szó. Olyan folyamatokról, amelyeket a mi véges emberi gondolkodásunk soha nem lesz képes teljes mértékben felfogni és megérteni. A teremtett világ, mint általános szemtanú abban segít, hogy egyáltalán elgondolkozzunk Isten létezéséről és a helyes kérdéseket tegyük fel az élet értelmével kapcsolatban.
Ha ezeket készek vagyunk feltenni önmagunknak, akkor kaphatnak szerepet a speciális szemtanúk. Azért hívom őket speciális szemtanúknak, mert látták és hallották Jézus Krisztust. A történelemtudományban ma már konszenzus van arról, hogy valóban létezett egy Jézus nevű személy, aki valóságos történelmi szereplő volt. Erről a Biblián kívül több történelmi forrás is beszámol, római és zsidó korabeli történetírók egyaránt. Ezek a speciális szemtanúk – a Biblia lapjain keresztül – lejegyezték nemcsak Jézus Krisztus cselekedeteit, hanem amit önmagáról tanított és mondott, mégpedig, hogy Ő az Isten fia, aki Istentől jött erre a világra, hogy nyilvánvalóvá tegye az Ő akaratát. Más szóval Jézus Krisztus azt állította, hogy Ő a bizonyíték Isten létezésére. Természetesen lehet azt mondani, hogy ez még semmit sem bizonyít önmagában, hiszen bárkinek lehetnek különböző téveszméi önmagáról és a Biblia egyébként is csak egy emberi mű.
Ezen a ponton válik igazán fontossá az ember hozzáállása ezekhez a bizonyítékokhoz. Ha őszintén és nyitottan, vagy azt is merem mondani, hogy becsületesen állunk hozzá, akkor segítségünkre lesz egy láthatatlan tényező, tulajdonképpen egy láthatatlan ügyvéd, Istennek a Szelleme, aki kész és képes meggyőzni minket ezen bizonyítékok által Isten létezéséről.